WTF is LSD?
Az első találkozás a megismerkedésről szól. Megismerjük egymást, körüljárjuk, mit jelenthet a service, a design és a többi kapcsolódó fogalom. Ezekkel már találkozhattál, de most rendszerbe rendezzük őket, megalapozva mindazt, amiről a következő 11 hétben szó lesz.
#designsprint #holisticview
Megszoktam már a Udemy kurzusok kellemes magányát, és az első napot is a sarokban csendben eltűnős kedvvel kezdtem. Volna. Az onboarding segített levetkőzni a kezdeti feszengést, és a nap első gyakorlata máris tanított nekünk valamit: a többiekkel való megismerkedésen túl, sikerült perspektívát is váltanunk, ami az egész napot áthatotta.
A mélyvízbe dobás azért veszélyes is lehet, de valamiért ti annyira magabiztosan dobtatok be minket, hogy nem fulladtunk meg. Talán azért, mert adtatok egy szemüveget, aminek a segítségével újra rá tudtunk csodálkozni dolgokra, amik mellett nap mint nap ezerszer elmegyünk. Nekem nagyon tetszett.

TBD.
networking
#networking #brandmaker #meet