Ha pár évvel ezelőtt bárki megkérdezte volna tőlem, hogy a munkám kapcsán milyen kérdések járnak a fejemben, ezeket válaszoltam volna. Jogászként ugyanis vállalkozások kereskedelmi gyakorlatának a jogszerűségét vizsgáltam.

Ehhez képest 2019-ben, a pályamódosításom első évében már az kötötte le a gondolataimat, hogy mekkorára állítsam be a grideket, mi a különbség user journey és user flow között, hogyan képzeljem el a service blueprintet, vagy hogy milyen kvalitatív és kvantitatív design research módszerek vannak. Stb.

Idővel rájöttem, hogy a digitális interface-ekre vonatkozó jogi tudásom hidat képezhet a múltbeli és a jövőbeli szakmám között. Ez a felismerés azonban nem enyhített az abból fakadó tipródásomon, hogy bizonyos kérdésekre egyszerűen nem állt össze a fejemben a válasz. Pedig én aztán minden tőlem telhetőt megtettem. Egyik videót nyomtam a másik után (Udemy, Skillshare stb.), cikk cikket követett (NN/g, IDF stb.), majd végül beállt a bábeli zűrzavar. Vagyis blocker issue volt bőven — ahogy fejlesztői körökben mondani szokás.

Én pedig úgy éreztem magam, mint J. K. Rowling varázsló tanoncai a roxfordi tanulmányaik kezdetén. Tudtam már varázsigéket, de fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kell őket helyesen használni.

A szakmai bizonytalanságot személyes bizonytalansággal is sikerült tetéznem, mert Voldemortként üldözött a saját magam által generált gondolat, hogy engem ez a közeg ki fog vetni magából. Hiszen nem fogják érteni, hogy jogászként mi a fenét keresek én közöttük.

Ezekre a tapasztalatokra alapozva jutottam arra a következtetésre, hogy a fejlődéshez on-site képzésre is szükségem van. Nem csak azért, hogy bizonyos témákról tisztább képet kapjak, hanem azért is, hogy egyre jobban szokjam az új közeget, és az új közeg is engem. :)

On-site önfejlesztésem jelenlegi — UI és UX képzést követő — állomása a Meet service design képzése. A képzésre egy facebook csoportos kommentben bukkantam rá. És mivel eléggé fatalista vagyok, ezt csak úgy tudtam értelmezni, hogy egy ilyen eldugott helyen rábukkanni valamire, ami ráadásul ennyire jónak tűnik, nem lehet más, mint sorsszerű. Így hát ott a helyem.

Amikor megtudtam, hogy a képzés nem “jöhet, aki akar” alapon működik, hanem előzetes elbeszélgetés is van, Voldemort egészen rátelepedett a vállamra. A meet felé tartva konkrétan izgultam, mert attól féltem, hogy a személyiségem nem lesz elég ahhoz, hogy áttörje a külön állatfajként kezelt jogászokhoz kötődő esetleges sztereotípiákat.

Ehhez képest egy iszonyatosan fesztelen és komfortos beszélgetésben volt részem. Láttam a nyitottságot és az érdeklődést a jogi tapasztalataim és a design kapcsolata, illetve irántam, mint ember iránt. Így azon a beszélgetésen már csak én voltam jelen, Voldemort nélkül.

Úgy tapasztalom, hogy az előzetes elbeszélgetésnek — a személyes jó élményen túl — egy kollektív előnye is lehet. Mégpedig az, hogy a jelentkezők szűrése révén egy homogénebb tudásszintű társaság állhat össze, ami frusztrációmentes tanulási környezet kialakulását segítheti.

És hogy mi a helyzet blocker issue fronton? A korábbi projektekből hozott példáknak és a szimulációs gyakorlatoknak köszönhetően tele vagyok Aha-élményekkel. A tanulási folyamatot az is gyorsítja, hogy olykor kimondottan nehezített pályán kell megoldással előállni vagy egy helyzetet kézben tartani. Például a társaddal olyan körülmények között kell workshopot facilitálnotok, mintha Griffendélesként, ráadásul varázspálca nélkül kellene kiállnotok a Mardekárosok ellen. Mindig vannak ugyanis a csapatban beépített trollok, akik mindent megtesznek azért, hogy a szerepüket valósághűen hozzák. S mivel ők valósághűen teljesítenek, belőled, mint facilitárotból is valós reakciókat váltanak ki. A társadat segíteni próbálod, ha kicsúszni látszik a kezéből a kontroll, és frusztrálódsz, ha a csapaton eluralkodó karakter viselkedése kezelhetetlenné válik. Vagyis az történik veled, ami mondjuk társasozáskor: ésszel hiába fogod fel, hogy ez csak egy játék, mégis elvörösödik a fejed, amikor a cimborád elhalássza az orrod elől a Gazdálkodj okosanos mosógépet.

Soft skillek terén nem csak a szituációs játékok, hanem a projektek hatására is fejlődtem. A meet éles projektjein dolgozva ugyanis olyan praktikákat is elleshettem, amikkel tovább finomíthatom a korábbról meglévő — és a jogi szerepkörből fakadóan — hivatalosabb meghallgatási technikámat.

A pályamódosítás során fő motiváló tényező volt számomra, hogy sokkal inkább a vállalkozásokat segítő, mintsem az őket szankcionáló folyamatokban szerettem volna részt venni. S mivel ezt egy idő után nem a klasszikus, jogtanácsosi vagy tanácsadói keretek között képzeltem el, a design jó iránynak tűnt. A service design képzés indulásakor mégis ott motoszkált a fejemben, hogy a hangzatos külföldi példákhoz képest vajon mi a magyar rögvalóság? Vajon a hazai cégek mennyire ismerik fel a design thinking jelentőségét?

A képzés a vártnál megnyugtatóbb választ adott a kérdésemre. Olyan, a problémáikat a design gondolkodás bevonásával kezelő cégekről lett tudomásom, akiket sokkal konzervatívabban működőnek képzeltem. Ez számomra felvillanyozó és mindenképpen pozitív jövőképet fest.

Sliz-Veres Enikő