Az, hogy készséggé alakul valami, az a csapatmunka eredménye
Juhász Eszter, leendő tanár az első LSD (Legyél Service Designer) ösztöndíjas, aki elvégezte a képzést. Eszti meglátta és felismerte a design gondolkodás értékeit, és ezt felhasználva szeretne forradalmat csinálni a saját szakmájában — az oktatásban.
Ismerjétek meg ti is Eszti szuper lelkesítő kalandjait, avagy következzen az “esztimonial”.
Mit gondoltál az LSD-képzésről, amikor először találkoztál vele?
A Facebook hirdetésben találkoztam vele, és megérintett. Megláttam és megtetszett, színes volt és szagos, és ez is hatott rám. Azt éreztem, hogy én ilyen vagyok és ilyen is szeretnék lenni a munkámban, amit ti kommunikáltok magatokról — de nem hagynak. Pont akkor jöttem haza Németországból, és nagyon rossz volt visszatérni a magyar valóságba, látni, hogy az iskolákban üres tekintettel mennek a gyerekek a folyósón, és ez senkinek nem jó. Ezt a dühömet akartam pozitív irányba átfordítani. Úgy képzeltem, hogy amit ti képviseltek, hasonló lehet ahhoz, ami kint lelkesített. És azt éreztem, hogy a kurzusra való pályázás lehet az első lépés.
Mire számítottál, milyen lesz neked a képzés?
Az egészről fogalmam sem volt, de azt éreztem, hogy itt valami olyasmi történik, ami egyébként jó lesz annak, aki a végén van. Hogy itt valami olyat tudok csinálni, amitől az embereknek talán jobb lesz.
Végignéztem a leírásotokat, végignéztem a prezit, lenyomoztam, elolvastam az összes Medium posztotokat. Úgyhogy sejtettem, mi vár rám, és ezek alapján alapvetően érdekelt. Leginkább a módszertanra voltam kíváncsi. Mindig volt a fejemben egy vágy, hogy változtassak a jelenlegi oktatási helyzeten, de hogy a saját buborékomon belül hogyan — ebbe sokszor belebuktam korábban. Azt vártam, hogy a képzés ebben támogat majd, eszközöket ad, amiket aztán az üzleti világából átvihetek a saját területeimre.
Egyébként már alapból az a gesztus, hogy van egy felkínált ösztöndíjas hely, olyan mentalitású helyről árulkodott, ahová én is szívesen mennék tanulni. Szóval bizakodó voltam.
Milyen aggodalmaid, félelmeid voltak?
Féltem idejönni, mert nem céges közegből jövök, nem hozok magammal semmit. Féltem, hogy kívülálló leszek. Így is éreztem magam az elején, ez nehézség volt — de csak addig éreztem ezt, amíg nem tartottam az első workshopot itt. Akkor rájöttem, hogy egyébként ez sokkal könnyebb, mint az osztályteremben lenni. Az emberek motiváltak abban, hogy itt legyenek. Jó, van olyan workshop, ahol nem — de egyébként a két szerep nagyon hasonló. És akkor felismertem, hogy ez egyébként én vagyok, vagy lehetek én is. Sőt, azóta azt is érzem, hogy az egész utam, minden, amit valaha csináltam, az tök jól becsatornázódik ebbe.
Mit adott az LSD-képzés?
Ami nekem a legfontosabb abból, amit adott, az az általános motiváció. Hogy ne kivonjam magam a problémákból, hanem nekiálljak, és mód-sze-re-sen megoldjam őket. Meg, hogy elhiggyem azt, hogy egy nagy problémát is le lehet úgy aprózni, hogy aztán az megoldhatóvá váljon, és hogy higgyek abban, hogy például tudok változtatni a tanárok helyzetén. Ez amúgy a legjobb, amit az LSD-től kaptam. És ez varázslatosan hangzik.
Az is nagyon jó volt, hogy mindent, amiről szó volt, mindig kötöttétek az egyénhez — személyre szabott volt, amilyennek a modern oktatás hirdeti magát. Itt ez tényleg megvalósult. Mindenkire úgy tudtatok reagálni, hogy kicsit megéreztétek azt a világot, amiben ő van, és ahhoz kötöttétek a service design-t — és nem fordítva. Így nem kellett feladni azt, amivel az emeber idejön, hanem ez egy arra épülő extra dolog, nem egy különálló világ.
Egy további hatalmas dolog, amit az LSD adott, az a csapat. Nem egymás mellett ültünk, hanem nagyon sokat dolgoztunk együtt. Szerintem az ember úgy tanulhat igazán, ha valamit ő maga is kipróbálhat és a közösségben megélt, de mégis egyéni tapasztalatai formálják. Ehhez viszont kell egy csapat. Otthon is mindent el tudok olvasni, de abból nem lesz a végén egyéni, saját tapasztalat, amit elő tudok szedni, amikor elő kell. Az, hogy készséggé alakul valami, az a csapatmunka eredménye is. Itt nem csak együtt, hanem egymástól is tanulunk. Bár a legtöbb képzés ezt a biztonságos közeget ígéri, itt ezt tényleg meg is tapasztaltam. És ettől olyan családias az LSD.
Egy valódi betekintő lehetőséget mindenképpen ad az LSD-képzés, biztonságos terepet arra, hogy a résztvevők kipróbáljanak valamit. És ez önmagában elég, mert nem is kell tőle azt elvárni, hogy majd megfordítja a világot valaki körül — szerintem a service design egy az összes egyéni valósághoz jól hozzáilleszthető többlet. Az már sok körülményen múlik. És minden képzés ezt a biztonságos közeget ígéri, de itt ezt tényleg meg is tapasztaltam.
A gyakorlati tapasztalat, az extra napok nekem többet adtak a péntekeknél. A konkrét projektek kapcsán megláttam, hogy az emberek viszonyulásában fel lehet fedezni bizonyos mintázatokat. Én nagyon hittem az egyéneknek a varázslatos különbözőségében, így személyesen nekem a felismerés, hogy a gondolkodásunk ilyen könnyen tipizálható, a szintetizálás öröme ellenére is ijesztő volt.
Egy konkértum még, amit itt tanultam, az a rögtönzés, a spontaneitás elfogadása. Tartottam úgy preziket a suliban ebben a félévben, hogy a hagyományos értelemben nem készültem fel rájuk: olvastam a műveket, volt róla véleményem, és hittem abban, hogy nem kell még 100 szakirodalmat elolvasnom, hogy odaálljak a gyerekek elé. Tök jó érzés volt, és azt éreztem és kaptam vissza, hogy kifejezetten figyeltek rám. Mert amit így vittem nekik, az belső és személyes, és élményt átadni mindig izgalmasabb, mint tényeket. Ezt a spontaneitást és az élmény fontosságát magamévá tettem. Az ember lehet saját maga bármilyen helyzetben.
