Talán ez volt az egyik legfőbb „tanulsága” az LSD#2 5. alkalmának. De persze ahhoz, hogy erre következtessünk, elengedhetetlen, hogy elmeséljem ezt az alkalmat, az elejétől a végéig.
Ezen a napon a workshop tervezés és facilitálás volt a porondon, amit az elején-talán beszélhetek mindenki nevében- nagyon vártunk. „Gyakorlat teszi a mestert!”- tartja a mondás- és ez nem volt másképp most sem.
Egyből egy szimulációval kezdtünk, 1–1 mini workshop formájában, még mielőtt bármit is tanultunk volna.
A témákról Zsófi és Laci beszélt nekünk a nap folyamán:
A workshop is egy folyamat, amelyet szintén az érintettek szempontjából tervezünk. Ez persze időigényes, de mindig megéri.
A tervezéshez segítségünkre lehet a workshop tervező canvas, ami strukturálja a gondolkodásunkat, valamint egy egységes képet ad a leendő workshopról.
Ilyenkor mindig a mindset-ből indulunk ki, és a canvas tartalmaz(hat)ja a fázisokat, az időzítést, az energiaszintet, és az eszköztárat egyaránt. És ebben tudjuk megtervezni az ún. Bum-bum-Wáo élményt is.
A következő téma: a facilitátorok szerepe, és feladatai volt.
Amikor így „működik” egy tanácsadó, fontos tudnia, hogy mikor van rá szükség facilitátorként, és mikor tanácsadóként. Ami pedig mindig elengedhetetlen, az az empátia.
A legfőbb feladata egy facilitátornak az, hogy közös tudást építsen a résztvevőkkel, támogatva őket.
Amire nem árt, ha figyelünk, az az, hogy magabiztosan álljunk ki, figyeljünk a társunkra, valamint, hogy úgy segítsünk a résztvevőknek, hogy közben ne befolyásoljuk őket.
Arra pedig mindig fel kell készülnünk, hogy minden változni fog, és meg kell oldanunk a váratlan szituációkat!
Ezen információk befogadásával kezdtünk, majd az ebédszünet után ezt a sok mindent felhasználva, egy nagyobb projektbe vágtunk bele.
Négy 2 fős és egy 3 fős csapatot alkotva azt a feladatot kaptuk, hogy tervezzünk meg egy 40 perces workshopot, majd pitch-eljük le 2 percben.
“Megrendelőink” is voltak, akik az 5 csapatból választották ki a legjobbat.
A nyertes pár nagy kihívás előtt találta magát, hiszen egy teljesen új, ismeretlen szerepben voltak, mint facilitátorok.
Ilyenkor mi résztvevővé válunk, és valamilyen szinten hatalmat kapunk a trollkodásra. Most sem volt ez másként,- mindenki felvett egy szerepet, és beleszóltunk mindenbe, értetlenkedtünk stb.,- bonyolítva társaink dolgát. Ami azért is volt alapból nehéz, mivel egy pár perc alatt összerakott workshop tervvel a kezükben, azon túl, hogy egymásra, a feladatra, még a résztvevőkre, azaz ránk is kellett figyelni.
Nem telt el sok idő, és máris kialakult egy kisebb káosz, amit bár próbáltak megoldani, de egyikük úgy érezte, hogy ez a szitu már nagyon szétcsúszott, és nem tudta, hogyan lehetne visszahozni.
Mivel Zsófiék úgy látták, hogy ez az egyik facilitátort mélyebben érintette, lehetőséget adtak neki arra, hogy eldöntse: folytassák a workshopot, vagy mondjon nemet, ha úgy érzi, hogy ezt egy másik alkalommal próbálná meg újra.
Társunk az utóbbit választotta, ami a napi személyes győzelme volt:
„Úgy érzem, hogy nagyobb bátorság most nekem nemet mondani, mint folytatni a feladatot!”
Így kerültem Verával egy 15 perces workshop levezetésének élére, ami, nekünk is lehetőség volt a gyakorlásra.
Természetesen ez is tele volt hibával, nem megfelelően kezelt szituációkkal, de nem is ez volt a lényeg.
Szerintem senkit sem lepek meg azzal, ha azt mondom, hogy mint minden mást az életben, ezt is gyakorolni kell. Ami persze azzal jár, hogy hibázunk. Ez természetesen frusztrálja az embert, hiszen senki sem szeret olyan dolgot kiadni a kezei közül, amit nem érez magáénak, teljesnek, tökéletesnek.
Valószínűleg nem a workshop tervezés/tartás/facilitálás a legnehezebb része a folyamatnak, hanem az, hogy gyakoroljunk sokat, merjünk önmagunk lenni közben, hibázzunk, és tanuljunk: a hibáinkból, a helyzetekből, és egymástól egyaránt. Még jó, hogy az LSD egy „safe place”-ben működő képzés, így egymás előtt kerülünk ilyen helyzetekbe, és nem valós ügyfelekkel.
És itt jön a “Fake it till you make it”. Hiszen a valóságban nem borulhatunk ki az ügyfél előtt, és meg kell tudnunk oldani a hirtelen jött szitukat, kreatívan, és gyorsan kell reagálni, amihez elengedhetetlen a magabiztosság.
De a helyzetek többségét mindig meg lehet menteni. Ebben (is) segít a folyamatos iterálás, valamint az, hogy általában ketten vezetünk egy workshopot, ami azért nagyon jó, mert van kire számítani, van, aki segít, ha bármi probléma adódik.
Ha a lehető legjobban felkészülünk, és mindenre (is) próbálunk gondolni, tuti, hogy lesznek olyan helyzetek, amik bezavarhatnak. És ezzel nincs semmi baj, hiszen nem arra kell törekedni, hogy minden tökéletes legyen, hanem azt kell meglátni, hogy mindig tudunk tanulni a hibákból, félrecsúszásokból. Ezekkel együtt folyamatosan egyre több dimenzióban tudunk fejlődni.
Ezért mondta Zsófi azt, hogy;
“Tökéletes workshop nem létezik, és soha nem is fog!”
Így a kellő magabiztossággal és kreativitással, amit a sok-sok gyakorlás által magunkénak tudhatunk, ezek a helyzetek sem fognak olyan mélyen érinteni bennünket. Hiszen tudjuk, hogy meg fogjuk oldani, még akkor is, ha ez nem volt benne az eredeti tervben.
Összefoglalva tehát, tervezzünk meg mindent a lehető legjobban, de merjünk útközben változtatni, legyünk kreatívak és magabiztosak! Így az ügyfelek is könnyebben együttműködnek, és ezáltal lesz sikeres a közös workshop.
